Archive for the ‘Motor cucc’ Category

Kerékpárral ütötték le a motorost – Szemtanúkat keres a rendőrség

csütörtök, augusztus 12th, 2010

2010. július 23-án 18 óra 30 perc körül körüli időben, Debrecenben a  Sámsoni úton a 156 sz. előtti szakaszon egy középkorú férfi, piros színű segédmotorral haladt a gyalog és kerékpárúton Hajdúsámson irányába.

A vele szemben egymás mögött haladó 2 kerékpáros fiatalember ezt látva megállt, és egyikük a mozgásban lévő segédmotoros alkarjára ütött, amitől az elesett. Majd, miután felállt a motoros férfi, a kerékpáros fiatalember a kerékpárját felemelve, azzal megütötte a motorost, majd elhajtott a helyszínről. A segédmotoros férfi fejsérülést szenvedett.

A kerékpáros férfi személyleírása:

kb. 25 – 30 év közötti, 175 – 180 cm magasságú, erős testalkatú. Haja sötét, félhosszú, hullámos. Arcszőrzete nem volt. Szemüveget nem viselt. A cselekménykor szürke rövid ujjú pólót viselt.

A cselekmény körülményeinek tisztázása végett a rendőrség kéri a balesetszemtanúit, különösen a két kerékpárost, hogy jelentkezzenek a Debreceni Rendőrkapitányság, Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen (Debrecen, Budai Ézsaiás u. 4. D. épület I/3. számú hivatali helyiségében) vagy telefonon az 516-400/25-30-as melléken, vagy a 107-es segélyhívón.

 

Forrás: www.haon.hu

Link: http://www.haon.hu/hirek/Hajdu-Bihar/cikk/kerekparra-utottek-le-a-motorost—szemtanukat-keres-a-rendorseg/cn/news-20100811-11094640/origin/newsletter11-08-2010/

Szamárfogatba hajtott egy motor a 62 – es főúton

péntek, augusztus 6th, 2010

Meghalt annak a motornak az utasa, amely egy kivilágítatlan szamárfogat túllógó rakományának ütközött csütörtök este a 62-es főúton, Seregélyes és Seregélyes-Szőlőhegy között.

R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a motor vezetője későn vette észre az előtte haladó, kivilágítatlan szamárfogatot és megpróbálta kikerülni. Eközben a motoron bukósisakban ülő házaspár fejét elérte a fogat 2-3 méterrel túllógó rakománya.

(tovább…)

“motorosok” – Kawasaki importőri közlemény

szerda, augusztus 4th, 2010

Tisztelt Kawasaki és nem Kawasaki tulajdonosok, kedves Olvasó!

Bár nem tartozik hozzá a cégünk működése kapcsán felmerült problémák intézéséhez, most mégis hivatalos importőri közleményben és nyilvánosan adok tájékoztatást egy panaszos ügyről, amely a D.M.C. Kft. egyik hivatalos szakszervizében történt és még folyamatban van.

Teszem ezt azért, mert a panaszos ügyfél egy magát önkéntes fogyasztóvédőnek (és az IWIW-en életművész tanoncnak) kiadó jó baráttal támadásokat intéz a márka és egy Kawasaki modell ellen a vizsgálatok és az ügy lezárása előtt és ezzel anyagi és erkölcsi kárt okoz nemcsak a márkának, hanem a többi hasonló motorkerékpárral rendelkező ügyfelünknek is. Ez már megtörtént korábban is, ezért fontosnak érezzük, hogy a márka forgalmazási jogának birtokában megakadályozzuk a következő károkozásukat.

(tovább…)

RaceCafé – Ahol a motoros kávézik…

szerda, május 26th, 2010

Azt szokták/szoktuk mondani, hogy vannak sportmotorosok, meg túrázók, meg bokorugrók, meg chopperesek, meg robogósok, meg egyenes menők, meg hétvégi motorosok, meg persze városi vagányok.

Elkészült a RaceCafé weboldala. Ha Székesfehérváron jársz, akkor érdemes betérni egy kávéra, vagy némi hűsítőért. A motor és a motoros is pihen egy kicsit, a társaság pedig garantáltan magával ragadja a kétkerkű tulajdonosát.

Weboldal: http://racecafe.motorfeeling.com



Túráink képei…

csütörtök, május 6th, 2010

Felkerült a netre a legutóbbi két – általam szervezett -  túrán készült fotógyűjtemény. Ismét kezd kialakulni egy jó kis motoros csapat. Fő helyünk természetesen a RaceCafé, mely Székesfehérváron található.

 

A képek az alábbi oldalon érhetőek el:

http://kepek.motorfeeling.com

 

Ismét kinyitott a RaceCafé

hétfő, május 3rd, 2010

Két hét szünet után ismét kinyitott a RaceCafé.

Mint azt már bizonyára hallottátok, két hete egy hétvégi buli alkalmával megkéselték a kávézó tulajdonosát, aki azóta kórházban fekszik. Felépülése hosszú időbe fog telni. Eddig a kávézó ismételt megnyitása nem volt ismeretes, de most némi baráti segítséget igénybe véve, sikerült újra megnyitni. Remélhetőleg Ricsi – a kávézó tulajdonosa – hamarosan felépül.

(tovább…)

Cseszneki kanyargás II.

kedd, április 20th, 2010

Székesfehérvárról tervezünk rövid túrát Csesznekre.

A Cél a cseszneki kanyargós rész (Csesznek-ring). Közlekedés ésszel, az előírásoknak megfelelően.

Indulási pont: Székesfehérvár Palotai úton található Mc Donald’s parkolójából.
Találkozó: 9 órától. 9:30 – 10 óra magasságában mennénk tovább Veszprémbe.
Köztes pont / Megállás, csatlakozási pont: Veszprém – Tesco-nál található Shell kút.
Cél: Csesznek. Onnan, ahogy kedvünk tartja, akár elmehetünk Pannonhalmáig is.
A tempó túrázós.

 

Eddigi jelentkezők:

1. Jómagam és a párom (GSX-R 600)
2. Bruno Biaggi és párja (CBR 600)
3. Székesfehérvári motoros ismerős (R1)
4. Veszprémi kolléga és párja (Burgmann 400)
5. Kolléga + párja, de ő még nem biztos (SV1000-el)
6. Másik kolléga (GS500)
7. DISPENSER (Hornet)

Eddig ez az állás. Még változhat, mert vannak még érdeklődők.

FELHÍVÁS

péntek, április 9th, 2010

Tisztelt Motoros Társak!

Egy társunk motoros balesetet szenvedett – mint arról bizonyára már értesültetek – Tiszavasvári közelében.

Rendőrség bevonásával szemtanúkat keresünk a 2010.03.30.-án Tiszavasvári közelében (36-os főút)történt súlyos motoros balesethez. Ha tudsz esetleg valakit aki látta, kérlek jelezd! - Hozzászólásokhoz nem kell regisztrálnod magad! –

Nagy segítség lenne ha ti is kiírnátok, köszönöm!

Motoros társunk nevében is köszönjük a segítséget!

Végre itt az új kesztyűm.

szombat, november 7th, 2009

Probiker kesztyűmet végre birtokba vehettem. Le is teszteltem hazafelé. Nem fagy le a kezem benne, meg ez legalább véd. Szegény Spidi kesztyűm műr igencsak kevés volt erre a motorra. Nyáron viszont jó lesz a városi motorkázáshoz, munkába való bejáráshoz.  Így a páromnak a közös motorozás alkalmával lesz egy jó kesztyűje. :)

2Hogy mit is kell tudni erről a kesztyűről? Semmi különöset. Akciósan vettem Blackmoto-nál. Bőrből van, Keprotec protektorokkal telerakva. Erősítés mindenhol. Két tépőzáras szűkítővel van megoldva, hogy fixen álljon az ember kezén. :)

Napiszar :)

péntek, november 6th, 2009

Szobamotoros kolléga unatkozott és rajzolt egy “szépet”. Muszáj volt kiraknom a blogomra. Kommenteljétek hát izlésetek szerint. :)

 szobamotoros