2010. július 23-án 18 óra 30 perc körül körüli időben, Debrecenben a Sámsoni úton a 156 sz. előtti szakaszon egy középkorú férfi, piros színű segédmotorral haladt a gyalog és kerékpárúton Hajdúsámson irányába.
A vele szemben egymás mögött haladó 2 kerékpáros fiatalember ezt látva megállt, és egyikük a mozgásban lévő segédmotoros alkarjára ütött, amitől az elesett. Majd, miután felállt a motoros férfi, a kerékpáros fiatalember a kerékpárját felemelve, azzal megütötte a motorost, majd elhajtott a helyszínről. A segédmotoros férfi fejsérülést szenvedett.
A kerékpáros férfi személyleírása:
kb. 25 – 30 év közötti, 175 – 180 cm magasságú, erős testalkatú. Haja sötét, félhosszú, hullámos. Arcszőrzete nem volt. Szemüveget nem viselt. A cselekménykor szürke rövid ujjú pólót viselt.
A cselekmény körülményeinek tisztázása végett a rendőrség kéri a balesetszemtanúit, különösen a két kerékpárost, hogy jelentkezzenek a Debreceni Rendőrkapitányság, Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen (Debrecen, Budai Ézsaiás u. 4. D. épület I/3. számú hivatali helyiségében) vagy telefonon az 516-400/25-30-as melléken, vagy a 107-es segélyhívón.
A Brothersofttól kb. fél évvel ezelőtt kaptam egy levelet, hogy regisztrálták az egyik programomat az oldalukon, mivel egy nagyszerű toolnak találták. Ez a program nem más, mint a StreamHijacker nevű kis streamripper programom, amivel – mint az bizonyára ismeretes – zenéket és videókat lehet menteni a különböző, interneten található rádiókból.
A Brothersoft múlt hét pénteken ismételten megkeresett levél útján. A szerkesztőknek azért esett a választása – több más programmal együtt – a StreamHijacker-re, mert nagyon jó programnak találták. Több 100 000 letöltésből és számtalan visszajelzésből csupán 1 – 2 alkalommal fordult elő komolyabb hiba, ami a program használhatóságát rontotta. Ezeket a visszajelzések alapján rendszeresen javítottam is és így fejlődhetett ki ez a nagyszerű program.
Meghalt annak a motornak az utasa, amely egy kivilágítatlan szamárfogat túllógó rakományának ütközött csütörtök este a 62-es főúton, Seregélyes és Seregélyes-Szőlőhegy között.
R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a motor vezetője későn vette észre az előtte haladó, kivilágítatlan szamárfogatot és megpróbálta kikerülni. Eközben a motoron bukósisakban ülő házaspár fejét elérte a fogat 2-3 méterrel túllógó rakománya.
Az ilyenektől kapok én agyfaszt. Főleg mikor előttem játszák el. És még nekik áll feljebb, ha az ember 5 perc várakozás után megunja és valahogy kikerüli, esetleg rádudál.
Tisztelt Kawasaki és nem Kawasaki tulajdonosok, kedves Olvasó!
Bár nem tartozik hozzá a cégünk működése kapcsán felmerült problémák intézéséhez, most mégis hivatalos importőri közleményben és nyilvánosan adok tájékoztatást egy panaszos ügyről, amely a D.M.C. Kft. egyik hivatalos szakszervizében történt és még folyamatban van.
Teszem ezt azért, mert a panaszos ügyfél egy magát önkéntes fogyasztóvédőnek (és az IWIW-en életművész tanoncnak) kiadó jó baráttal támadásokat intéz a márka és egy Kawasaki modell ellen a vizsgálatok és az ügy lezárása előtt és ezzel anyagi és erkölcsi kárt okoz nemcsak a márkának, hanem a többi hasonló motorkerékpárral rendelkező ügyfelünknek is. Ez már megtörtént korábban is, ezért fontosnak érezzük, hogy a márka forgalmazási jogának birtokában megakadályozzuk a következő károkozásukat.
This article was writen to help you to targeting your application to Windows Mobile (Compact Framework).
First that you needed is a SharpDevelop. It’s a free C# developer tool. You should try to download it from http://www.icsharpcode.net/
You need the following packages to build your application:
* .NET Framework 2.0 SDK Targeting .NET CF 2.0 (x86)
* .NET Framework 2.0 SDK Targeting .NET CF 2.0 (x64)
* .NET Framework 2.0 SDK Targeting .NET CF 2.0 (IA64)
* Windows SDK for Windows Server 2008 and .NET Framework 3.5 Targeting .NET CF 3.5
* .NET 3.5 SP1
* Windows Mobile 6 SDK Refresh (Professional and Standard)
* Windows Mobile 6.1 Localized Emulators Don’t have a WinMo Phone
* .NET Compact Framework 3.5 Redistributable
* Power Toys for the .NET 3.5 Framework
* Mobile Device Center (for Vista)
* Active Sync (for Windows XP)
Azt szokták/szoktuk mondani, hogy vannak sportmotorosok, meg túrázók, meg bokorugrók, meg chopperesek, meg robogósok, meg egyenes menők, meg hétvégi motorosok, meg persze városi vagányok.
Elkészült a RaceCafé weboldala. Ha Székesfehérváron jársz, akkor érdemes betérni egy kávéra, vagy némi hűsítőért. A motor és a motoros is pihen egy kicsit, a társaság pedig garantáltan magával ragadja a kétkerkű tulajdonosát.
Felkerült a netre a legutóbbi két – általam szervezett - túrán készült fotógyűjtemény. Ismét kezd kialakulni egy jó kis motoros csapat. Fő helyünk természetesen a RaceCafé, mely Székesfehérváron található.
Mint azt már bizonyára hallottátok, két hete egy hétvégi buli alkalmával megkéselték a kávézó tulajdonosát, aki azóta kórházban fekszik. Felépülése hosszú időbe fog telni. Eddig a kávézó ismételt megnyitása nem volt ismeretes, de most némi baráti segítséget igénybe véve, sikerült újra megnyitni. Remélhetőleg Ricsi – a kávézó tulajdonosa – hamarosan felépül.